2016. július 2., szombat

Huszonötödik napi nyomvonal

Deutchland über alles

Kikészítenek a dajcsok az állandó útfelújítós, lezárós, szűkítős ténykedéseikkel. A majd százas autópályás tempóra méretezett ruházat lépésben haladva hasonló érzéseket kelt, mint a finn tóparti szauna.
Nem is haladtunk. Mire szállásra leltünk majd 11 óra.
Irány Csehország!

2016. június 30., csütörtök

Huszonharmadik napi nyomvonal

Németország

Annak is az északi régiója. Erre még sosem jártam.
Tüchtig kis házaik vannak az itt élőknek. Kicsit kanyarogtunk az utakon olcsó kempinget keresve. Több, mint 500 km volt a mai táv. Dániában megelőztünk egy magyar kamiont. Ez volt az első hazai rendszámú jármű Lengyelország, tehát három hét eltelte óta. Remélem feldobtuk a sofőr napját az integetéssel.
A motor az eddigi kb. 8000 km alatt egyetlen deci olajat fogyasztott el. Nem egy nagy étvágyú jószág ez a blokk. Üzemanyagból is 4 litereket szipákol, tehát kifejezetten gazdaságos.
Ma már Drezda felé vesszük az irányt aztán meglátjuk meddig jutunk.

Skagen

Ez a csöpp dán település arról nevezetes, hogy itt van a Jeges és a Balti-tenger összefolyása egy földnyelvnél. A két különböző hőmérsékletű, sótartalmú és ezek által eltérő színű víz látványos formában csapódik össze. Ebből mi, alacsonyan álldogáló turisták sajnos csak keveset látunk, de ebben a formában is örökké emlékezetes marad a hosszú tengerparti séta a rengeteg partra sodort kagyló, medúza és egy, a  homokon hátúszást gyakorló megboldogult fóka közt. Egy drónnal már jó képeket tudtam volna csinálni.
Vagy a turistákat odaszállító magasépítésű homokfutóról. Az összefolyást a hajós képen az élesen elkülönülő taréjnál kell nézni.

Flateland, majd Dánia.

A tegnap esti kemping reggel 7 körül 4, azaz négy fokos hőséggel köszöntött...
A Kristiansandi kompig persze még egy utolsó áztatással ellátott minket Norvégia. Nem engedett el bennünket szárazon.

A közepes méretű katamaránban három szint volt a járműveknek, de szinte cipőkanállal gyömöszölték a járműveket a gyomrába. Kellemes meglepetés volt a folyamatos pozíció, irány és sebesség kijelzése a rengeteg LCD monitoron. Az infok egyetlen szépséghibája csupán annyi volt, hogy tengeri mérföldben írta a sebességet. Szerencsére a karórám lünettája - akárcsak a benzinfogyasztásomat- most is megmutatta a pontos értéket. Lásd a képen a 33-at a NAUT feliratnál a csomóban ill. a km résznél a 61-et. A turbinahajtás ennyivel röpítette a hajót. Iszonyat gyors volt.

2016. június 28., kedd

Huszonegyedik napi nyomvonal

Skandinávia


TÉBOLY! Csak ezzel a szóval tudnám jellemezni ennek a három országnak a klímáját.
16 éves korom óta csavargok,megjártam Európa különböző területeit, de ami idefönt van, az maga a téboly. Angliában nem jártam még, de állítom ott sincs minden nap eső. Ma lecuccoltunk egy kempingben, hogy majd onnan elruccanunk Lysebotn szerpentinjére csapatni egyet, majd visszajövünk. Hát minden második kanyarban esett. A hegytetőn aztán kb. 50 kilométerrel a cél előtt már akkora cseppekben potyogott, hogy feladtam, visszafordultunk. Elegem lett a csapadékból és a térségből is. Holnap szépen átkompozunk Dániába.

2016. június 27., hétfő

Huszadik napi nyomvonal

Szélvédőcsavar


Pillanatnyilag egy autószervízben várakozok, ahol egy pakisztáni srác fogja kezelésbe venni a vasat. Remélem korrekt munkát végez. Kint a változatosság kedvéért futó záporok vannak. Ilyen időben kétlem, hogy városnéző sétára vágynék.
Nem mondom, hogy hiányzik az otthoni 30 fok, de a honvágyfaktor már elkezdte éreztetni a hatását. Időjárás tekintetében legalább is elegem van a skandináv térségből. Izzadásgátlókat reklámozó óriásplakátokat pl. nem is látta, mióta átkompoztunk.
Nos elkészült a szélvédő. Végre jobban húzhatom a gázt, nem kell attól tartani, hogy letörik az egész. A számla viszont legalább a duplája volt egy otthoni hasonló jellegű munkadíjnak. 
Egyrészt a magas kiadás, másfelől meg az állandó záporok miatt kihagyjuk az osloi városnézést.

Oslo, első nap

Kissé tudatmódosult állapotba kerültem az este folyamán a meccs miatt/közben, így inkább mellőztem az írást.

Az időjárás a hágón visszafelé nagyon durva volt. Kopogott a szélvédőn a havas- jeges eső. És baromi hideg is volt, pedig érzésem szerint nem voltunk túl magasan. A nap során többször is eláztunk. Utolsónak még Oslotól 18 km-re kapott el minket egy pár perces felhőszakadás, ami az autópályán felkészületlenül ért minket, így csurom vizesen érkeztünk meg.
A mai első program a plexitartó vas beletört csavarjának kicserélése lesz, mivel ugyi pénteken délután tört el és itt hétfőig a fű se nő. Szigorúan betartják a szervízekben a munkaidőket. Ellenkező esetben büntetést fizet a munkáltató. Itt a hanyatló nyugaton a 3X8=24 dívik, mint régen odahaza.Túlóra gyakorlatilag nincs, ha mégis lenne azt vagy zsebbe fizetik vagy lecsúsztatják. Aztán reményeink szerint városnézéssel folytathatjuk a napot.